441. Hétvégi rövid (14)

2020. február 16. - HunvaldGyörgy

Miután 2020. január 3-án a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán befejeztem a tanulmányaimat, most pénteken Győrben jogász doktorrá avattak. Az avatásnak az egyetem Hangversenyterme – egy gyönyörűen felújított zsinagóga – adott otthont. Ezzel megint lezárult egy etap az életemben,…

Tovább

440. Wichmann Tamás (1948-2020)

Elhunyt Wichmann Tamás, a magyar kenusport legendája. Igazi sportember volt, szívből, lélekből csinálta. Nagyon tiszteltem. Örülök, hogy megismerhettem s dolgozhattam vele. A Kazinczy utcai kocsmában a rántott húsos szendvics, fasírt – és a kedvencem, a két perc alatt elkészülő zsíroskenyér lila…

Tovább

427. Doktor lettem

Szépen kezdődődött a 2020-as esztendő. Tegnapelőtt, január 3-án a Polgári Jog államvizsgám is sikerült, ezzel a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán befejeztem a tanulmányaimat; Így aztán a harmadik diplomám révén jogász doktor lettem. Kis pihenés következik, aztán majd meglátjuk,…

Tovább

422. Csontvázpotyogás

Lassan bárhova is lép a kerület új, ellenzéki vezetése, mindenütt csontvázakba botlanak. Még a múlt hét végén írta meg többek közt a 168 óra, hogy a korábbi, Vattamány Zsolt vezette fideszes önkormányzat két marékkal szóra ki a pénzt különféle ügyvédi irodákba; és százmilliókat égethettek el így.…

Tovább

418. Jóhiszemű hiányosság

"A tragédiában részt veszünk, a komédiát csak nézzük.” (Aldous Huxley) No, kéremszépen. Itt volt ugye a nagy ötlet, hogy a polgármester előterjesztésére a Képviselőtestület – a lehető legszélesebb körű társadalmi egyeztetés érdekében – egy Munkabizottságot hozzon létre az ú.n. „bulinegyed”…

Tovább

417. Huss, eltűnt a csasztuska

Valakik valamiért nagyon gyorsak voltak, mostanra nyom nélkül eltűnt a birosag.hu-ról az a csodaszép, az ’50-es éveket idéző Elnöki köszönet című csasztuska, melyben 24 bírósági vezető Wass Albert-idézettel és mélyre hatoló hálával búcsúztatta Handó Tündét – vette észre az Index. A veretes szöveg…

Tovább

414. Hozz létre bizottságot

„Ha nem akarsz valamit gyorsan megoldani, állíts fel egy bizottságot.” (Kezdő menedzserek kézikönyve)  Ma délután a képviselőtestület rendkívüli ülésén – többek között – a képviselők döntöttek az ú.n. „bulinegyed” sorsáról is. Két rendeletmódosító előterjesztés is napirendre került a témában;…

Tovább

409. Hétvégi rövid (13)

Még a nyáron történt, hogy az egész Donáth-család célkeresztbe került. A kormányközeli lapokban előbb Donáth Lászlót, majd lányát, a Momentum EP-képviselőjét egy névtelen levélre hivatkozva vádolták meg zaklatással. Donáth Anna pert indított a hamis és hazug történettel előálló, közpénzből dorbézoló…

Tovább

408. Ellentmondások

Hétfő délután megalakult a kerületi képviselő-testület. Niedermüller Péter polgármester javaslatára döntöttek az alpolgármesterek személyéről* és kiderült az is, hogy – szintén a DK-s polgármester előterjesztésére – Vattamány Zsolt a törvényben meghatározott végleges kielégítésén túl pluszba még 3…

Tovább

404. Egy kicsit túltolták

Szűk két hét telt el az önkormányzati választás óta, úgy néz ki, hogy a dolgok mára nagyjából rendeződnek, lassan véget ér a választás utáni kavarás, és ha kelletlenül is, de elkezdődött az átadás-átvétel Józsefvárosban, Erzsébetvárosban és a többi budapesti kerületben. Mondjuk Baranyi Krisztinát…

Tovább