490. Asszem’ üzenet érkezett

2020. július 12. - HunvaldGyörgy

Ha valaki esetleg lemarad volna róla: a hét elején az Európai Ügyészség vezetője, az októberben megválasztott Laura Codruța Kövesi az Euronews-nak adott interjújában elmondta, hogy Magyarország ugyan nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez, de ez nem lehet kibúvó, az itteni cégek és magánszemélyek…

Tovább

488. Kisarjadt és büszke nemzetek

Hétfő van, így aztán nem is akarnék én a hét legelején zavarogni, csak hát itten van ez – és én meg nem értem. Annak ugyan örülök, hogy végre van egy jól sikerült fotó a vonuló királyi párról, akik a keresztény kultúrából éppen kisarjadva roppant büszkék. Ha eddig jól értettem. Csak még a „büszke…

Tovább

358. Jogászszemmel (14)

Jó estét, jóestét. Eléggé el nem ítélhető módon lemaradtunk arról, hogy május végén kiderült, Habony Árpád – akár akarja, akár nem – bizony közszereplő. A Kúria ugyanis felülvizsgálta és helybenhagyta azt az ítéletet, amely már két évvel ezelőtt kimondta: a miniszterelnök nem hivatalos tanácsadója…

Tovább

286. Minden gyanú fölött állva

"Nyomozás hiányában az ügyészség megszüntette a bűncselekményt.” Az elmúlt napok egyik remek híre, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Tiborcz István volt cége, az Elios Zrt. ügyében. Minden nyomozati cselekmény elvégeztetett, ez lett belőle a Nemzeti Nyomozóiroda és az…

Tovább

246. Miért kéne nyomozni?

Olvasom, hogy Harangozó Tamás az Elios-ügy nyomozásával kapcsolatos kérdésére Polt Péter azt válaszolta, hogy az ügyet a Nemzeti Nyomozóiroda kapta, és egyelőre nincs gyanúsított. És kezeit mosva a július 1-től hatályos új eljárási törvényre hivatkozott, mely szerint az ügyészség csak akkor…

Tovább

196. Pistának jó lesz?

Fene se tudja, de már nem vagyok olyan nagyon biztos ebben a "jóleszben" – legalább is a mai cikkeket olvasgatva. Merthogy a csurranó, cseppenő hírek szerint az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nem csak feltárta a nagyon súlyos szabálytalanságokat a miniszterelnöki vőhöz köthető cég által…

Tovább

195. Hát ez nem jött be, István

Különösen súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) a miniszterelnöki vőhöz köthető cég által elnyert és megvalósított közbeszerzések ügyében. Az OLAF jogi lépések megindítását szorgalmazza és a közel 12 milliárd forintos uniós pénz visszafizetését. Az…

Tovább

50. A nemzet veje

Mert a nemzet gázszerelője után mindannyiunk örömére már ilyen is van nekünk. Ja, ja a szolidan jólnevelt bahrein-i csokizabálóról, az egyszerű, úri maníroktól, nagyzolástól és vagyontól mentes nyitott könyv miniszterelnökünk vejéről, a Tiborcz gyerekről van szó. Akit a hét elején az utcán kapott el…

Tovább

19. Gyöngyhalászok

Nem Bizet – Bahrein. Teljes nevén Bahreini Királyság, kis szigetország, monarchia a Perzsa-öbölben. Ergo, az uralkodócsalád minden tagja, a születésénél fogva hivatalosan tisztséget visel, akár akarja akár nem. Az ottani uralkodócsalád, elemezve a magyar- országi folyamatokat rájött, hogy…

Tovább