404. Egy kicsit túltolták

2019. október 25. - HunvaldGyörgy

Szűk két hét telt el az önkormányzati választás óta, úgy néz ki, hogy a dolgok mára nagyjából rendeződnek, lassan véget ér a választás utáni kavarás, és ha kelletlenül is, de elkezdődött az átadás-átvétel Józsefvárosban, Erzsébetvárosban és a többi budapesti kerületben. Mondjuk Baranyi Krisztinát…

Tovább

403. Választás utáni kavarás

Lassan talán mindenki megnyugodhat, Budapesten véget ér (?) az önkormányzati választás eredménye elleni kapálódzás, és lesz nagy az öröm meg a boldogság. Tegnap ugyanis a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) sorra lesöpörte a megalapozatlannak vélt beadványokat – köztük az MSZP-ét is –, azaz hiába…

Tovább

402. Hétvégi rövid (12)

Jóestét, jó estét. Úgy látszik, hogy jópár budapesti kerületben nagyon ragaszkodnak a hatalomhoz a fiúk, egyre-másra támadják meg a választás eredményét, így aztán még várni kell a korábban bejelentett (és igencsak jogosnak tűnő) átvilágítással. Merthogy azokban az önkormányzatokban, amelyeket most…

Tovább

400. Gratulálok

Tegnap a választók döntöttek. És döntésük alapján ezt itt nem lehet másnak mondani, mint teljes vereségnek. El kell gondolkodni az eredményen – és le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Gratulálok Niedermüller Péternek és csapatának, jó munkát kívánok mindannyiuknak az elkövetkező öt…

Tovább

399. Ma Ön dönthet

Jóreggelt, jó reggelt. Elérkezett végre ez a nap is. Amikor minden kiderül. Amikor Ön arról dönthet, hogy kik vezessék a következő öt évben ezt a kerületet. A Fidesz? Vagy a pártok ránk erőltetett jelöltjei? Vagy olyanok, akik itt élnek Erzsébetvárosban, és akik valódi változást akarnak. Ezt ma Ön…

Tovább

398. Már csak három nap

Már csak három nap van hátra az önkormányzati választásig. Három nap múlva új lapot nyithatunk a kerület történetében. Mert Erzsébetvárosban az elmúlt 5 évben nem történt semmilyen jelentős változás, hacsak nem vesszük ide az évek óta romló közbiztonságot, a „bulinegyed” egyre nagyobb zaját, és az…

Tovább

397. Doktor Oláh segít

Igaza volt Virág elvtársnak, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Csapásokat adunk és csapásokat kapunk. Most pl. az elmúlt napokban az derült ki, hogy Oláh doktor szerint az a legesélyesebb jelölt, aki megnyeri a "Ki delegál több szavazatszámláló bizottsági tagot" versenyt. Merthogy a kreatív…

Tovább

394. Hülyeséggenerátor

Minden kampányban eljön az a pillanat, amikor szükség van egy hatalmas hazugságra, vagy ha úgy tetszik: bullshitre. Szerdán a Népszavában ugye megjelent egy Závecz-féle kutatás (ennek furcsaságairól már esett pár szó ITT), miszerint Niedermüller 28%-on áll, Vattamány meg 39-en, azaz 11% fórja van az…

Tovább

391. A bátor Sir Robin

A múlt héten mind Moldován László, mind Hunvald György jelezte, hogy szívesen részt vennének egy polgármester-jelölti vitán – akár hármasban, akár négyesben –, hogy a szavazók eldönthessék, kit szeretnének támogatni. Tegnap azonban kiderült, hogy a „legeurópaibb jelölt” csak akkor látja értelmét egy…

Tovább

390. Ha van még tartása

Már kevesebb, mint egy hónap van október 13-ig. Azt hiszem, hogy eljött az idő, amikor érdemes lenne bemutatni a polgármesterjelölteknek, hogy mit is tudnak a VII. kerület múltjáról, jelenéről – meg egyáltalán, magáról az önkormányzatiságról. Itt az ideje, hogy mindenki láthassa, ki alkalmas és ki…

Tovább