351. Három nap múlva

2019. május 23. - HunvaldGyörgy

Három nap múlva lezárul a kampány, vasárnap EP-választás lesz. Több mint 8 millió választópolgár dönthet arról, hogy milyen összetételű legyen az Európai Parlament, és hogy kik foglalhatják el a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet. Kilenc pártlista valamelyikére lehet majd szavazni – de nagyon…

Tovább

344. Gavallérok

Hétfőtől naponta 5 percre – igen, teljes öt percre! – bemehetnek a köztévébe az ellenzéki pártok is, az M1 reggeli műsorába ismertethetik EP-választási programjukat. Vélhetőleg most nem dobják ki őket, mivel a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nagyvonalúan úgy döntött, hogy a május 26-i európai…

Tovább

340. Ez most így hogy?

Tegnap a Nagypéntekkel kezdetét vette az ünnep – és közben folytatódott az EP-kampány. Itt a kerületben kicsit furcsán. Persze értem én, hogy az MSZP-P ellen egy hangya hajszálnyival könnyebb plakátozni, kampányolni, mint – teszem azt – a Fidesz ellen, de akkor is, hadd kérdezzem meg már illő…

Tovább

336. Melankolikusan elmerengve

Nos, gondolom már mindenki hallotta, olvasta, szombaton megvolt a nagy bejelentés: közösen indul ellenzék fele Budapesten az őszi önkormányzati választáson. Az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Momentum képviselői a sajtótájékoztatón egyúttal meg is nevezték mind a 23 kerület négypárti…

Tovább

335. Nincs itt semmi látnivaló

Legalább is ezt mondja a rendőrség a VI.-VII. kerületi kamupártos választási csalásról. Talán van még, aki emlékszik erre a szép történtre, lényege, hogy tavalyi országgyűlési választáskor a fideszes Bajkai István és Lévai Katalin Lendülettel Magyarországért pártja jelöltjének ajánlóívein fura mód…

Tovább

333. Hétvégi rövid (10)

Megint szombat van, a tavasz is megérkezett – így aztán csak röviden: tegnapelőtt az Egyenes beszéd vendége volt Czeglédy Csaba. (Remélem sokan nézték, ha valaki esetleg lemaradt róla, most pótolhatja). Tegnap pedig lakossági fórumot tartott Szombathelyen, és azonmód leszögezte, „mindenféle más…

Tovább

327. Kettőből kettő

Még nincs döntés arról, hogy a választási informatikai rendszer május 26-án délelőtt 11 órakor, vagy kora délután, 14 óra körül fog meghibásodni. (Földes Péter)  Nemsokára itt az európai parlamenti választás. Így aztán a múlt héten – a felkészülés jegyében – kétszer is tesztelték a választási…

Tovább

315. Ez jó, ez tetszik

Az elmúlt héten – minden előzetes várakozást felülmúlva – több mint 34 ezer budapesti vett részt a főpolgármesteri előválasztáson. Karácsony Gergely nyert, méghozzá igencsak meggyőző fölénnyel, így ő lett a baloldal főpolgármester-jelöltje, gratulálok! A zuglói polgármester mai…

Tovább

274. Széljegyzet (9)

Csak röviden, mert nem kell hosszan, ezt még a nem olyan okos is megérti. A hétvégén Németh Angéla, az ellenzék közös jelöltje megnyerte a rákospalotai időközi polgármester választást. A posztért indult még.a fideszes László Tamás és Kerezsi László, a Munkáspárt jelöltje. A választásról az IDEA…

Tovább

248. Orbán hatalma és világa

 Nem ez jött volna, aztán mégis ez jött. De kezdjük az elején: időközi választások voltak mostanában, bő egy héttel ezelőtt Józsefvárosban, most vasárnap pedig Miskolcon. És bár az ellenzéki pártok felsorakoztak – mégis mindent vitt a Fidesz. Az ellenzék labdába se nagyon tudott rúgni. És jövő…

Tovább