422. Csontvázpotyogás

2019. december 19. - HunvaldBlog

Lassan bárhova is lép a kerület új, ellenzéki vezetése, mindenütt csontvázakba botlanak. Még a múlt hét végén írta meg többek közt a 168 óra, hogy a korábbi, Vattamány Zsolt vezette fideszes önkormányzat két marékkal szóra ki a pénzt különféle ügyvédi irodákba; és százmilliókat égethettek el így.…

Tovább

408. Ellentmondások

Hétfő délután megalakult a kerületi képviselő-testület. Niedermüller Péter polgármester javaslatára döntöttek az alpolgármesterek személyéről* és kiderült az is, hogy – szintén a DK-s polgármester előterjesztésére – Vattamány Zsolt a törvényben meghatározott végleges kielégítésén túl pluszba még 3…

Tovább

391. A bátor Sir Robin

A múlt héten mind Moldován László, mind Hunvald György jelezte, hogy szívesen részt vennének egy polgármester-jelölti vitán – akár hármasban, akár négyesben –, hogy a szavazók eldönthessék, kit szeretnének támogatni. Tegnap azonban kiderült, hogy a „legeurópaibb jelölt” csak akkor látja értelmét egy…

Tovább

362. Feledékenyék

Tegnap új közparkkal gazdagodott a kerület, nagyon helyesen. A majd' egyhektáros területű pihenőpark a Dob utcában, a 15-ös tömb területén nyílt meg, és helyet kapott benne a 2003-ban elhunyt Janikovszky Éva bronzszobra is, szintén nagyon helyesen. (Megj.: Az írónő 48 éven át lakott a kerületben, a…

Tovább

157. A borjú keresése

„Bolond ember az, aki az ökör alatt is borjút keres.” Hét évig voltak jó néhányan, akik éjt nappallá téve keresték a borjút. Hét évig nyomoztak, kéthavonta hosszabbítgatták meg a nyomozást, majd a Központi Nyomozó Főügyészség most közölte, hogy „a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg…

Tovább

153. Népsavazás

„Népszavazás az lesz, egészen biztosan, de még nem tudni, mikor.” (Vattamány Zsolt)  Ez is meg volt, még sincs este – kerületi hegyeink megszülték a maguk egerét: kedden Erzsébetváros képviselő-testülete nem szavazta meg az éjfélkor zárást. És nem szavazta meg a többi, nyitvatartással és egyéb…

Tovább

136. Létszámellenőrzés

Olvasom a szomszéd blogján, hogy Józsefvárosban már minden csodásan a helyén van, és már csak a sorból kilógó renitens szórakozóhelyet kell itt-ott megrendszabályozni. Így aztán a rendőrség, a közterület-felügyelet és a kerületi önkormányzat munkatársai fogták magukat, kivonultak az egyik közkedvelt…

Tovább

132. Bútorcsere a kupiban

Most hallom, olvasom, hogy váratlanul visszavonták az erzsébetvárosi rendőrkapitány, Kiss Szabolcs rendőr alezredes kinevezését és rövidesen új kapitányt neveznek ki a kerületbe. Állítólag az utóbbi években „bulinegyeddé” változtatott Belső-Erzsébetváros sokasodó problémáira válaszul mozdították el…

Tovább