Hunvald-blog

362. Feledékenyék

2019. június 25. - HunvaldBlog

Tegnap új közparkkal gazdagodott a kerület, nagyon helyesen. A majd' egyhektáros területű pihenőpark a Dob utcában, a 15-ös tömb területén nyílt meg, és helyet kapott benne a 2003-ban elhunyt Janikovszky Éva bronzszobra is, szintén nagyon helyesen. (Megj.: Az írónő 48 éven át lakott a kerületben, a Bajza utca 8. szám alatti házban.)

janikovszky0.jpg

Fotó: Facebook / Vattamány Zsolt

Még 2015 márciusában dr. Kispál Tibor terjesztette be a képviselőtestület elé azt a javaslatot, hogy legyen a kerületben egy Janikovszky Éva emlékét megőrző köztéri szobor és park. Az évek teltek-múltak, de az idő (és az önkormányzati választás) most úgy látszik, elérkezett.

A parkot ünnepélyesen a polgármester nyitotta meg – ezzel semmi gond, többek közt ez is a dolga. Amivel gond volt, hogy az ünnepélyes megnyitóra és a négy éve várt szobor felavatásra, hogy hogy nem, de az önkormányzat „elfelejtette” meghívni az írónő fiát, Ja- nikovszky Jánost. (Minderről – és persze a parkról is – részletesen ITT lehet olvasni a HVG-n.)

Amikor Janikovszky János azt említette, hogy reméli, ezt a parkot, mint liberális fészket, nem fogják bezárni (utalva az iskolára, amit Vattamányék zártak be), Vattamány úgy folytatta a következő beszéd felkonferálását, mintha csak azt mondta volna az írónő fia, hogy szépen süt a nap. (via fb - Sipos Anna)

Ha valaki esetleg nem emlékezne: A Rottenbiller Utcai Általános Iskola Janikovszky Éva halála után vette fel az írónő nevét. Az iskola épületét 2006-ban teljes körűen, kívül-belül felújították s végül 2007 februárjában adták át. Az akkor 110 éves épületben akadálymen- tes környezet került kialakításra; és funkcionális szempontból is különleges tereket, új helyiségeket alakítottak ki (kézműves műhely, ping-pong terem, technikai szaktanterem, fotólabor). Az akkori önkormányzati vezetés gyakorlatilag a pincétől a padlásig felújította az épületet, a teljes beruházás mindennel együtt 690 millió forintba került.

janikovszky4.jpg

Ezt követően pedagógiai programjának köszönhetően a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium a környék legfelkapottabb iskolája lett, öko- és drámapedagógiai prog- ramja igen nagy népszerűségnek örvendett, így minden évben jelentős túljelentkezéssel indultak az első évfolyamok.

janikovszky1.jpg

Ennek ellenére a 2010-es önkormányzati választáson győztes fideszes vezetés a 2011-ben elindított iskolabezárási programját valamiért mégis ezzel az iskolával kezdte, és minden előzetes bejelentés nélkül jogutód nélkül megszüntette azt – a csökkenő gyereklétszám- mal magyarázva a döntést. A szülők azonban inkább politikai indíttatásúnak tartották a polgármester határozatát; a Janikovszky bezárása miatt az iskola tanárai, a szülők és a tanulók az önkormányzat előtt tiltakozó demonstrációt is tartottak. Persze hiába.

janikovszky2.jpg

janikovszky3.jpg

Fotók: 2011. május 2.

Janikovszky János – aki maga is részt vett a tüntetésen – az Origónak akkor úgy nyilatkozott, hogy az iskolabezárással meghurcolták édesanyja nevét és emlékét, hiszen egyes képviselők „liberális fészeknek” nevezték az intézményt, és azt mondták, ilyen néven a kerületben nem maradhat iskola. (via HVG)

Ezt követően az iskolát rövid időn belül átjátszották az egyháznak, az épületben a Fasori Református Kollégium kapott helyet – Semjén Zsolt elégedett vigyorgása közepette.

Hülyeséget csináltatok, "elvtársak". Akkor is és most is. De a park szép. És remélhetőleg még hosszú ideig az is marad. További szép estét mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr9014911876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása