Hunvald-blog

872. Vendég voltam a Heti TV-ben

2024. március 12. - HunvaldGyörgy

Pár napja a Heti TV reggeli ébresztő műsorában Breuer Péter vendége voltam. Szűk negyedórában beszélgettünk a kerület jelenlegi helyzetéről, állapotáról. Hogy az elmúlt években már nem az itt lakó emberek voltak a fontosak, hanem a különféle pártérdekek. Gyakorlatilag azt mondtam el, amit közleményünkben leírtam.

hunvald20240308_tv.jpg

Erzsébetvárosban már nem az erzsébetvárosiak a fontosak. Az erzsébetvárosiak láthatták és érezhették, hogy az elmúlt majd másfél évtized alatt hogyan süllyedt a kerület színvonala. Hogyan romlott a közbiztonság, hogyan szűntek meg szolgáltatások, hogyan épült le a kórházunk, milyen rendetlenség van az utcákon.

A Lokálpatrióták Erzsébet Városért Egyesület azért alakult, hogy az ÖN-KORMÁNYZÁS eredeti jelentését visszaadja. Hogy helyben élő, a kerületet ismerő képviselők képviseljék a lakókat. Hogy a választók ne csak a pártok és azok jelöltjei közül választhassanak, ha- nem független, helyben élő személyeket is, akik elkötelezetten képviselik egy-egy körzet, vagy a kerület érdekeit. Hogy az erzsébetvárosiak visszakapják a kerületüket.

Választási szövetségesünk, a Szolidaritás Mozgalom minden kerületben az emberek problémáira koncentrál, és távol tartja magát a pártpolitizálástól. Célja, hogy a kerületi megmérettetés mellett fővárosi listát is állítsanak és a fővárosi közgyűlésbe is elvigyék a budapesti civilek hangját.

dr, Hunwald György

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6118352513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása