Hunvald-blog

785. Ez már tényleg a vége

„Őrnagy elvtárs! Nem kivégzés lesz, csak borotválás.”

2023. március 13. - HunvaldGyörgy

Ma kézhez vettem a Kúria kiadmányát, amiben tájékoztatnak, hogy a felülvizsgálati indítványomnak megfelelően hatályon kívül helyezték a büntető ítéleteimet, amelyek az ügyészség 2016-os perújítása nyomán születtek és megszüntették az ügyészség indítványára ellenem kezdeményezett perújítási eljárást.

a-tanu.jpg

Hét éven keresztül 3 bíróságnak, nyolc bírónak és két ügyésznek hiába mondtam és ismételgettem minduntalan, hogy törvénytelen eljárást folytattak le ellenem, de nem ért semmit. Hét évet vettek el az életemből, nem lehettem ügyvédjelölt, stb.

Most a Kúria öttagú tanácsa igazat adott nekem. Mint írták, a végzésük ellen fellebbe- zésnek és felülvizsgálatnak nincs helye.

A legszebb mondat Christopulos Oresztész, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze szájából hangzott el, aki a perbeszédében azt mondta, hogy azért kell engem elítélni, mert ha nem ítélnek el, akkor a többiek is perújítást nyújtanának be a felmenté- sükért. Ez olyan nagyon A tanú c. filmbe illő mondat…

Bővebben akkor, amikor a végzést részletesen leírva az indoklással együtt megkapom. Szép napot mindenkinek, nekem már ez az év is szép.

Hunvald György

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2418071324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása