Ma ismét forradalmi napra virradtunk. Orbán Viktor – csakúgy, mint tavaly meg azelőtt – a Múzeumkertből szólt a néphez. És a Birodalom – melynek terjeszkedő árnyéka van – lett az új Soros. Legalább is erről ünnepi beszélt a Nemzeti Múzeumnál. Megjegyzem, ilyen semmitmondó beszédet rég mondott, nem is értem, ehhez miért kellett lengyeleket meg német szélsőjobbosokat importálni. (Ja, és az amerikai nagykövet – amint Orbán beszélni kezdett– távozott az ünnepségről, . A lengyelek és a németek maradtak…)
Délután 5 után nem sokkal véget ért a Szabad sajtó útjára összehívott közös ellenzéki megemlékezés is, amin civilek és aktivisták mellett az ellenzék minden, kicsit is komolyan vehető erejének rekordmennyiségű képviselője felszólalt.
Egy nappal korábban pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvéd- tisztképző Karán egy diák Petőfi Magyar vagyok című versét mondta – volna el. Azért csak volna, mert utólag arra kérték őt, ill. szüleit, hogy az utolsó versszakot hagyja el. Minder- ről az Index írt, a cikk szerint az volt a gond, hogy Petőfi a vers vége felé jóval keményebb hangot üt meg. A diák édesanyjának egy ezredes telefonált, hogy ne mondja el a fia a kínosnak gondolt versszakot; arra hivatkozott, hogy egy tábornok kérését tolmácsolja. Az adott versszakban egyébként ez állt:
„Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!”
(Állítólag ezek után az ezredes nagy gálánsan egy másik vers megtanulását ajánlotta fel a fiatalnak...)
Nos, nem véletlenül nem engedték elmondani a diáknak a verset. Ami jó ebben az, hogy ők is látják, hogy Petőfi sorai mennyire aktuálisak, ezért aztán cenzúrázták őt 2019 márciusában. Ami rossz ebben a történetben, hogy gyávák és asszisztálnak mindehhez a hatalom kedvéért.
"A hatalom akkor is kényszerít, ha kér, nem csak akkor, ha parancsol." Macrobius
De mi ünneplünk, mert mi így szoktunk ünnepelni. Manapság.
Hunvald György
P.s.: Latinovits Zoltántól itt hallgatható meg a vers. Az utolsó szakasszal együtt persze.
