Hunvald-blog

762. Négyötödük lenne

2022. december 12. - HunvaldGyörgy

Szép csendben megszüntették a nyomozást
Farkas Flórián botrányos roma programja ügyében. (24.hu

Bizonyítottság hiányában hét év után megszüntette a nyomozást a NAV az Országos Roma Önkormányzat Híd a munka világába roma-programjának ügyében – írja a 24.hu. Az ORÖ-nek elsősorban európai uniós forrásból létre kellett volna hoznia egy országos munkaerő-közvetítő irodahálózatot, amely folyamatos és kiszámítható munkát biztosított volna a hátrányos helyzetűeknek, elsősorban romáknak. Ők azonban használhatatlan irodákra, autókra, bútorokra meg egy gellérthegyi villára költötték a kapott százmilliókat.

farkas_florian.jpg

Az eredetileg ötmilliárd forintos program miatt az OLAF is vizsgálódott. A ma már nem létező Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016-ban elismerte, hogy súlyos visszaélések történtek a projektben, ezért felmondta az uniós támogatási szerződést az Országos Roma Önkormányzattal, és kötelezték a támogatás visszafizetésére.

Na, ezekért az ügyekért kell bíróság elé állítani darabra azokat az ügyészeket, nyomozó- kat és politikusokat, akik erre utasítást adtak.

Persze, hogy nem kell ezeknek az Európai Ügyészség! Négyötödük lenne a fiúknak. Ennyi lenne sáros közülük.

P.s.: Farkas idén tavasszal húsz év után távozni kényszerült a parlamentből, miután helyét a Fidesz-KDNP országos listáján Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos kapta meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvaldblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3918001080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása