… avagy útban egy jobb társadalom felé.
Nem, nem nálunk, hanem Új-Zélandon. Az ország miniszterelnöke szerint ugyanis ezzel lehetne elősegíteni a gazdaság járvány utáni újraindítását.
Mindig bírtam azokat a libertárius lamentációkat, hogy a munkaidő korlátozása, a minimálbér, mind-mind az egyéni szabadság szűkítését jelentik. Mert mi van, ha a munkavállaló többet szeretne dolgozni, mint amennyit engednek neki? Ha jobb ajánlattal tud fellépni a munkaerő piacon, mint más, nagyobb igényű konkurensei? Ha valaki kispénzű kisvállalkozónak volna egy nagyon jó, piacképes ötlete, csak túl drága a piacon lévő munkaerő, amit nem tudna megfizetni?
Mindig is nagyon szerettem ezeket a kérdéseket. Mert, ó, igen! Minden normális emberi lény legfőbb álma, hogy napi 12 órát dolgozzon, egy héten hat napot, egy tál rizsért, egy olyan kis lukban tengetve életét, amit még a patkányok is inkább elkerülnek.
Marosán Bence Péter
***
Ugyanaz, másképp. A jogvégzett ember a péntek reggeli bratyizós-macsós rádiós interjújában most azt mondta, hogy a költségvetésnek a munkahelyteremtést kell szolgálnia: „hogy ha kell, holnap reggeltől 100 ezer közfoglalkoztatottat tudunk felvenni” – és megismételte, hogy 200 ezres keretről van szó, és további 3 ezer olyan emberre számítanak, akik katonának állnak. Mert nálunk még választani is lehet: közmunka 45 ezerét, vagy tartalékos katonaság százért. Vagy egy tál rizsért.