Dübörög a magyar fegyverkezés, de mire elég ez Közép-Európában? (G7) 

Amikor körülnézünk, és megvesszük a piacon azt, ami éppen elérhető, az a spontán fej- lesztés — típusosan ilyen volt a koronavírus-járvány idején a lélegeztetőgépek, vakcinák, tesztek stb. beszerzése. Ennek a "megoldásnak" törvényszerű következménye iszonyatos készletek leselejtezése és kihajítása, még iszonyatosabb készletek örök időkre elraktáro- zása (ami többe kertül, mint amennyiért a tízszeresen túlárazott cuccokat megvettük).

Az átgondolt hadfejlesztés kezdetén felmérjük, hogy kik fenyegetik hazánk biztonságát, illetve hogy mi kik biztonságát akarjuk fenyegetni. (Für Lajos 1990-ben pl. úgy döntött, hogy a maradék Magyarország biztonságát minden szomszédja fenyegeti. Ezért kitalálta a "körkörös védelem" koncepcióját — és lecserélte a katonák egyenruháját, amivel példát mutatott utódainak.)

Eldöntjük, hogy milyen célokra akarjuk használni a sereget, és hogy ezt önállóan akarjuk-e (pl. lerohanjuk a Brit Kajmán-szigeteket és visszaszerezzük az oda kimentett nemzeti vagyont) vagy valamilyen szövetség — esetünkben a NATO — részeként. Előbbi esetben megnézzük, mi kell a feladat végrehajtásához (nem árt pl. egy tengerjáró hajó), utóbbi- ban egyeztetünk a szövetség vezérkarával azt tisztázandó, mit célszerű tennünk az együttműködésben.

A magyar haderőt a rendszerváltás óta külföldi békemissziókban használjuk politikai nimbuszunk fényezésére jellemzően harcérintkezéssel nem járó feladatokra. De most nekiduráltuk magunkat, és seregünket a térség harmadik legerősebb erejévé fejlesztjük fel. A nyugatiak számára követhetetlen, sajátosan magyar észjárással fő eszköze ennek (is) a nyelvpolitika. Ha "a térség" fogalmát úgy értelmezzük át, hogy csak három ország legyen benne, akkor a bronzérem nekünk eleve dukál. Ha bevesszük negyediknek Szlovákiát, akkor is!

Fügedi Ubul